GYEREKNAP
Állati jó Gyereknap a Mecske Zoo-ban
Állati jó Gyereknap a Mecske Zoo-ban
Az igazán jól sikerült, önfeledt hónapindító majális után a hónap vége is izgalmakban bővelkedik a Mecske Zoo-ban.
Színesen és vidáman kezdődött a május a Mecske Zoo-ban. Köszönjük Nektek, hogy láthattuk a sok vidám arcot, hallhattuk a sok önfeledt nevetést és részesei lehettünk, ahogy a legkisebbek boldogan ismerkedtek lakóinkkal, trambulinoztak, célba dobáltak és az arcfestés után mint kis rókák, cicák és más kedves állatok sétáltak tovább.
A majális a tavasz egyik legkedveltebb ünnepe, amikor a természetet éltetjük, a környezetünk újjáéledését, hihetetlen termékenységét és csodálatos színeit ünnepeljük vidám, sokszínű, zenés, táncos rendezvényekkel.
Április 22.-én ünnepeljük a Föld Napját, amelyet először 1970-ben az USA-ban tartottak meg és azóta is megrendezésre kerül minden évben világszerte. Az ilyenkor megvalósuló programok célja, hogy felhívja a figyelmet természeti környeztünk, élőhelyünk, a bolygó élőlényeinek védelmére.
A Mecske Zoo is nagy örömmel csatlakozott az idei évben első ízben megvalósuló Cibetmacska Világnaphoz, melyet április 4.-én ünnepelnek világszerte a természetszerető és állatvédő közösségek.
Végre eljött a várva várt szezonkezdés és március 30.-án a Mecske Zoo is megnyithatta kapuit. Akadt bőven ünnepelni való a nyitóhétvégén, hiszen a szezonnyitással az idei évben egybeesett a Húsvét és az állatkert születésnapja is, amely immár megújult névvel várja az érdeklődőket.
Változnak az idők, és változik vele az állatkertünk is. Elképesztő út áll mögöttünk, ami rázósan, nehezen kezdődött és most már mondhatjuk, hogy sok kalandban bővelkedett.
De ez az év a VÁLTOZÁS éve!Éppen ezért vagyunk különösen izgatottak, hogy hírül adhatjuk Nektek, az idei szezont új névvel kezdjük meg! A RepZOOtic elnevezés Belgiumból érkezett...