ÉPÜLÜNK, SZÉPÜLÜNK
Bár kis állatkert vagyunk, nincsenek egzotikus víziállataink vagy óriási extra szolgáltatótereink, fontos számunkra a fejlődés és folyamatosan azon dolgozunk, hogy a lakóink egyre jobb körülmények között élhessenek nálunk, új tagokkal bővüljön a családunk, illetve, hogy a látogatóink is egyre izgalmasabb és szebb környezettel találkozhassanak.
Igyekszünk minden véleményt és kérést meghallani, hogy válaszolhassunk a felmerülő igényekre, többek között ez az, ami nap mint nap fejlődésre sarkall minket.
Ennek köszönhetően már a nyitásra készülődve számos átalakítást, felújítást elvégeztünk, de azóta sem álltunk meg, elkészült a látogatók által elnevezett kis üregi bagoly fiú kifutója, több ponton került kialakításra egy-egy új látogatóállomás, irányjelző nyilakat szereltünk fel a látogatói ösvények mellett, napvitorlák kerültek a pihenőhelyek fölé, illetve új lakóink kifutója is szinte teljesen elkészült már.
A lelkesedésünk töretlen, a munkakedvünk sosem lankad, köszönünk minden támogatást és hogy velünk tartotok ezen az úton!